2012. május 27., vasárnap

SBS Láz

Kedves Mindenki, ÉN is elkészültem életem első horgolt kendőjével egy SBS-el. Kipipálva, letudva, a kötelező horgolt kendő most már nekem sem hiányzik a ruhatáramból. Alize Bamboo fine, vörös kék árnyalatából készült. A harmadik oldalát is körbehorgoltam. Szerintem olyan igazi farmeres, tornacipős kendő lett, én legalábbis biztos fogom hordani így is. Ma már fel is avattam, Halász Judit koncerten voltunk a gyerkőccel :-))))
Burger Erika nagyon sokat segített, ezúton is köszönöm neki. Azt hiszem Oázis színből is el fogok egy másik horgolt vagy kötött kendőt követni, nagyon bejött nekem ez a bambusz.








2012. május 9., szerda

twenty ten, azaz egy kicsit több, mert alaposan elhúztam

Már kész a  Twenty Ten kardigánom egy ideje, de csak most tudom megmutatni, mert a letöltő kábel lakásfelújítás miatt elcsomagolásra került :-((( Aztán tegnap a borongós hideg időben végre fel is tudtam venni, így most megint aktuálissá vált, hogy beszéljek róla.

Ami, gyakorlatilag megköthető kb. 3 hét alatt azt nekem sikerült cirka 2 hónap alatt abszolválnom. Egy percig se untam mindig volt valami, amit várni lehetett a mintában ahogy haladtam előre, először a zsebet, aztán a részek szét választását, majd az ujjak és a gallér kialakítása, mind, mind izgalommal töltött el. Kalandos, sok tanulással teli út vezetett ide, de megérte még ha nem is vagyok teljesen elégedett a végeredménnyel.

Akkor a száraz részletek:

12 gombóc Barka Mosó Masa, Mostoha színben.  3cm fonal maradt, még jó, hogy nem kellett varrni:-)))
3-szori fonal rendelés, mert még mindig kell és még mindig kell.........
Megannyi email váltás, egyeztetés, hogy jut el hozzám a fonal.
Tanácsok, segítségek, tömkelege a kötős horgolós FB csoporttól (köszi Lányok ezúton is )
Számtalan délután, este, reggel és éjszaka
You tube lesés, hogyan kell rövidített soros ujjakat kötni, zsebet elkészíteni.

Egyszóval sok munkám van benne.

DE, rá kellett jöjjek, hogy ez a fonal és ez a minta nem szeretik egymást. Szép a végeredmény, de nagyon súlyos, emiatt semmi tartása sincs, ha nincs begombolva csak lóg. A színe nagyon szép, a dupla rizsmintát nagyon szerettem kötni, mert nem unalmas, de legközelebb megpróbálom valami merevebb kevésbé habos fonallal, mert, hogy megkötöm még egyszer az biztos! 
További képek a Raverly-n: http://www.ravelry.com/projects/kistimi/twenty-ten-cardigan




Bevetésen:-)))